Yahoo Search Búsqueda en la Web

Resultado de búsqueda

  1. Hace 1 día · A korábban Dunaújvárosban és Balatonfüreden dolgozó György László kifejtette, a komlói vezetők nagyon jó projektet vázoltak fel számára, és nagyon bízik benne, hogy ezt meg tudják majd valósítani. A baranyiak a tabella 12. helyén zárták az idényt, és bár bennmaradtak, Marosán György távozott a vezetőedzői posztról.

  2. Hace 1 día · Az ötödik áldozat, egy 39 éves férfi holttestét Gödnél, a Duna bal partján találta meg a katasztrófavédelem hajós kutatóegysége pénteken. László szintén püspökladányi születésű – írja a haon.hu. Vasárnap Szigetújfalu közelében adta, vissza a Duna a baleset hatodik áldozatának, Olivérnek a holttestét.

  3. port.hu › programkereso › szinhazKeresés - PORT.hu

    Hace 5 horas · A krízis úgy érkezik, mint az álom vagy egy új szerelem: lassan, majd hirtelen nagyon gyorsan. Talán akkor kezdődik, amikor Montag a felesége ágya mellett belerúg az üres altatós fiolába. Talán, amikor meglátja magát egy fiatal lány vagy egy öregember tekintetében. Talán, amikor az első könyvet ellopja.

  4. Hace 1 día · Nyitókép: Körkép.sk Bőséges termésben bíznak a csallóköziek. A csallóközi nagyközségben zajlott ünnepségen a búza, valamint a gabonatermesztéssel kapcsolatos hagyományok voltak a középpontban. A Nyékvárkony határában tartott eseményen az egyházi felekezetek közreműködésével Isten áldását kérték a jó termésre. A május 25-én tartott eseményen az egyházi ...

  5. Hace 5 horas · Május 29. napja, szerda van. Lássuk a legfrissebbeket és a legfontosabbakat. Jó reggelt, Eger! 2024. május 29., szerda Ilyen idő lesz ma Ma főként az ország északkeleti felén várhatók záporok, zivatarok. Az ezt követő időszakban is nedves, labilis levegő tölti ki a Kárpát-medence térségét, emiatt hétvége felé közeledve már több helyen valószínű konvektív ...

  6. Hace 5 horas · FilmKatalogus - Mozi, Filmek, Szinészek. Az egyik legnagyobb magyar filmes portál. TV műsor (Magyar Mozi TV - 2024. május 29., szerda)